Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.10.25

Az internet hatásai a fiatalokra

Az internet hatásai a fiatalokra

Manapság már a hétéves gyerekek is rendszeresen interneteznek, a tinédzserek pedig már a túl sok vagy túl kevés internethasználattól  depresszióssá válhatnak.

 

Azok a bizonyos veszélyek…

Manapság már a gyerekek nagyon fiatalon elkezdik használni az internetet. Nagyon sokan, vannak nyolc, hét vagy akár hat évesek is, akik akár napi rendszerességgel lógnak a világhálón, szüleiknek elég nagy arányban pedig fogalmuk sincs, hogy milyen hatások érik gyermekeiket.

Egy felmérés, melyet az Eu Kids Online nevű tanulmány közölt, azt állapította meg hogy a 9-10 éves gyerekek egyharmada, a 15-16 éves korosztálynak pedig 80%-a napi szinten használja az internetet. Ma már a közösségi oldalaknak hatalmas jelentőségük van, hisz minden harmadik fiatal lép kapcsoltba teljesen anonim arcokkal és e fiatalok kis része pedig személyes találkozóra is megy velük.

A szülők többségében nem tudnak semmit ezekről a dolgokról. A kutatás szerint pedig minden tizedik megkérdezett számolt be negatív élményekről, a válaszoló gyerekek 14%-a pedig találkozott már szexuális vagy pornográf tartalmakkal akaratuk ellenére. Sajnálatos módon a szülők csekély hányadának vannak meg azok az eszközei, melyekkel meg tudják védeni szeretett gyermekeik biztonságát, és csak a szülők kis része néz utána fiatal csemetéje böngészési előzményeinek, hogy milyen oldalakat látogat.

Hány óra az aranyközépút?

Az interneten eltöltött túl sok vagy túl kevés idő is depresszióssá teheti a fiatalokat, ami nem azt jelenti jelen esetünkben, hogy maga az internet teszi azzá az embereket. Hiszen azoknál a tinédzsereknél is fokozott e betegség veszélye, akik nem interneteznek. Ennek az lehet az oka, hogy manapság a gyerekek inkább az internet segítségével teremtenek új kapcsolatokat, barátságokat, és akik nem csatlakoznak ezekhez a közösségekhez, kirekesztve érzik, érezhetik magukat.

A napi két óránál többet netező tinédzserek számítanak fokozott vagy túlzott felhasználónak, akik pedig heti pár alkalommal és napi két óránál kevesebbet böngészik, őket  szokványos felhasználóknak nevezzük. Nos, és itt jönnek az egészségügyi hatások. Mi van akkor, ha valaki túl sokat használja az internetet? Mi történhet vele? A túl sokat vagy ellenkezőleg, egyáltalán nem internetező fiatalok sokkal nagyobb valószínűséggel érzik magukat lehangoltnak vagy nagyon lehangoltnak. A fiúknál ennek az esélye sokkal nagyobb, mint a lányoknál. A túl sok idő eltöltése a neten 86%-kal növeli meg a depresszió kockázatát. Az internettől távolmaradó delikvenseknél ez az eredmény 46%. A túlzásba vitt internethasználat más kockázatokat is tartogat magában, mint a túlsúlyosságot és az egyre súlyosbodó alváshiányt.

Bonczidai Bence 11.B

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.